Felhőalapú számítástechnika Az ipar jövője
2017-ben keletkezett az azóta közismert mondás: "A világ legértékesebb erőforrása már nem az olaj, hanem az adat." 2021-ben ez még inkább érvényes. Minden iparágban minden nap hatalmas mennyiségű adat keletkezik, amelyeket eddig sok esetben alig használtak fel. A Proficloud.io használhatóvá teszi ezeket az adatokat. A kis és közepes vállalatok a Proficloud.io használatával lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek iparáguk digitalizálásában, a keletkező adatokat hasznossá tegyék, saját folyamataikat optimalizálják, költséget takarítsanak meg, és növeljék a sebességüket.
Mi a felhőalapú számítástechnika?
Aki a múltban számítási kapacitást akart használni, annak saját szervert kellett üzemeltetnie. A szükséges erőforrásokat ki kellett számítani és be kellett szerezni, a frissítéseket saját kezűleg kellett telepíteni, gondoskodni kellett a biztonsági mentésekről és a szerver rendelkezésre állásáról. Ez oda vezetett, hogy a vállalkozások vagy nagy erőforrásokat használtak fel (személyzetben és pénzügyileg), vagy bizonyos korlátozásokat kellett elfogadniuk.
A felhőnek közönhetően azonban ez már a múlt. Az eddig a vállalatnál telepített szervert most professzionálisan üzemeltetett számítógépközpontok váltják fel – ez a felhő. Az erőforrások, mint a számítási teljesítmény vagy a tárolókapacitás gyakorlatilag korlátlan mennyiségben rendelkezésre bocsáthatók. Ez olyan gyorsan működik, hogy a terheléscsúcsokat is ki lehet egyenlíteni. A szoftver frissítéseit vagy a biztonsági mentéseket a mindenkori felhő-platform veszi át. A felhő megnyitja az utat a vállalkozások számára az adatok világához – nagy költségek és ráfordítások nélkül.
Milyen technológia áll mögötte?
Az alkalmazott technológiák között mindenképpen meg kell említeni az MQTT-t. Az MQTT olyan protokoll, amelyet első sorban a gépek közötti kommunikációban használnak. A mi esetünkben ez a felhő használatára képes terepi készülékek és a Proficloud.io közötti kommunikációt jelenti, amit az MQTT használatával bonyolítunk le. Erre az alkalmazási célra az MQTT több előnyt is kínál, mint pl. a kis számítási teljesítményigény, az alacsony rezsiköltség, valamint a biztonságos, TLS-titkosítású kommunikáció.
Jellemzők
A felhőalapú rendszereknek különböző fő jellemzői vannak, amelyekből a következők sok rendszerre egyaránt vonatkoznak:
- A meglévő hardveren különböző felhasználók osztoznak. Ez lehetővé teszi a költségek alacsonyan tartását, az adatokat pedig ennek ellenére elkülönítve lehet tárolni.
- A szükséges teljesítményt rövid időre növelni vagy csökkenteni lehet. Ezáltal változások esetén mód van a gyors reagálásra.
- A felhőalapú szolgáltatásokat nem kell megvásárolni, csak bérelni. Mivel minden felhőalapú rendszer üzemeltetőjének folyamatos ráfordításai vannak, csak így lehet leképezni a felmerülő költségeket. Az ügyfél számára ez azzal az előnnyel jár, hogy nincsenek magas bevezető költségek (CAPEX), hanem ehelyett hosszú időre elnyúló, előre látható költségekkel lehet számolni.
- Mivel a felhő üzemeltetésének és karbantartásának költségeit az üzemeltető veszi át, a használata az ügyfél számára kevés ráfordítást igényel. Az ügyfél közvetlenül a tulajdonképpeni érdeklődési körére koncentrálhat.
Kockázatok
Felhőalapú számítástechnika a Proficloud.io rendszerrel:
- Felhasználóink adatait egy számítóközpontban tároljuk Frankfurtban.
- Megfelelünk a GDPR előírásainak.
- A készülékek, ügyfelek és a Proficloud.io közötti adatátvitel mindig TLS titkosítással történik.
- Az adatokat semmi esetre sem adjuk ki harmadik félnek. Ügyfeleink adatait pontosan annak tekintjük, amik: ezek az adatok az ügyfeleink adatai, és nem a mieink.
Proficloud.io és Smart Services
Végső soron egy kérdés marad: hogyan tudja az Ön vállalata is élvezni a felhő előnyeit? Tehát hogyan lehet elkezdeni a Proficloud.io használatát? A Proficloud.io számos Smart Services okos szolgáltatást tartalmaz, amelyek különböző alkalmazási esetekben használhatók, ezért a legkülönbözőbb vállalatok számára alkalmasak.
A Smart Services okos szolgáltatások áttekintését itt találja: